2015. február 24. 23:17 - csaladi

Eszem megáll, mi folyik itt Csepelen.....

blog.JPG

Mai nap olvastam a csepel.hu-ra feltett 2015. február 23-i javaslatukat, idézem: " ...hozott határozat alapján lefolytattuk a jogszabályban előírt véleményezési eljárásokat, egyeztetéseket. Az átszervezés folyamatáról tájékoztattuk az óvodák vezetőit és munkavállalóit, a területileg illetékes szakszervezeteket és a Közalkalmazotti Tanács képviselőit.."

Nekünk szülőknek ugyan volt egy 'tájékoztató', de az illetékes Alpolgármester Úr, a második mondat után, már azt mondta "Na, jöhetnek a kérdések!" Szóval, igazából semmilyen egyeztetést nem folytattak velünk, - tagóvodánként meghívott 2 fő - SZMK-sokkkal, mert még a kérdéseinkre sem tudtak válaszolni. Minden szülő fel volt háborodva!

 Azt látom, hogy komoly szakvéleményt készíttettek a szervezeti/gazdasági felépítésekről, de azt hol találom, hogy milyen véleménnyel voltak az érintettek????

 Azt hol találom a szakértői véleményben, hogy az óvodák pályázati eljárása hogyan fog változni? Mert ugye azt mindannyian tudjuk, hogy az új rendszer szerint csak 1 óvoda indulhat majd 1 pályázaton a jelenlegi 11 óvoda helyett.

 Azzal tisztában vannak, hogy a megszüntetendő pozíciót betöltő Intézmény vezetők/pedagógusok milyen feladatokat látnak el? Erről is készült tanulmány, vagy szakértői vélemény, hogy a megmaradandó feladatokat hogyan fogja majd ellátni a jelenleg is csoportbeli feladatokat is ellátó tagóvoda vezető?

Az a szerencsétlen pedagógus, mikor fogja tudni a jelentéseit megírni az 1 db Intézményvezetőnek?

Még hogy a gyerekeket nem érinti....... csak az nem látja be, hogy jelentősen veszélyeztetve vannak, aki nem akarja belátni!!!!

Miért lett hirtelen ennyire fontos Csepelen egy olyan változtatás, ami ebben a formájában inkább hátrány, mint előny a gyerekekre nézve????

 Forrás: http://csepel.hu/anyagok/dokumentumtar/Testuleti_anyagok/2015/0226/54_et_Jav_ovodak_szervosszevonasa_vezetoiallas_meghird.pdf

 A fentiek alapján véleményem szerint nem tettek eleget a jogszabályban előírtaknak.....

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepelianya.blog.hu/api/trackback/id/tr137213413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása